Rövid nyaralásaink újabb megállója a Zetelaka melleti Ívó, ahol mostmár megedződve, otthonosan élvezte Boróka az apa által nevezett csobánéletet. Amit be kell vallanom az az, hogy ez az újabb típusú életmódgyakorlás ( tábor, tó, most Ívó) nagyon anyássá tette Borókát. Nem hajlandó mással tárgyalni az idő legnagyobb részében csak velem, igy lelkem üdvére vele lehettem 24-et a 24-ből.
Ügyesen megy mostmár vezetve, ha kedve van egy kézzel kell csak tartani a kezét, de megmaradt még mindig az az elve, hogy menni azért érdemes megtanulni mert általa az ember új dolgokat fedez fel, foghat meg.
A csobi-csobi patak iránt még mindig erős a ragaszkodás, most ez kiegészült a tűzzel, repült örömében a tábortűz látványának és meglepetésemre rövid idő alatt húzta el a kezét, utánozva engem, hogy forró, és nem merészkedett közelebb. Amúgy minden mozdulatomat, mimikámat próbál utánozni, ma éppen kacsintani tanult meg, pedig én csak a hajcsiklintástól húzogattam a szemem, mikorészrevettem, hogy utánoz természetesen egész délelőtt nevetgélve gyakorolgattuk.
Közösen rakjuk a betűs, számos kirakóst, többször ismétlem a hangokat és örömemre sok hangot tisztán kiejt, de a kedvence az "o" hang. Ha beszélek egy tárgyról tudja, hogy miről van szó, vagy ha éppen a játékai közül kérek egyet tudja, hogy melyiket kell ideadja. A brekeke-bilivel jól elvagyunk, de ritkán énekel nekünk, mert inkább a brekekével koppozni akar mint megnekeltetni, de azért elvétve belekerül egy-egy pisika és akkor nagy ünnep van, mindenkinek tappsolnia kell, Pinochiotol elkezdve egészen a csobi-csobi patakig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése