Egy év

Meggyőződésem volt eddig is, de mostmár nap mint nap látom és tapasztalom, hogy mennyire csodálatosan van megteremtve az ember.
Az egy dolog, hogy a beszéd-, mozgáskészség kialakulása előtt kiszolgáltatottak vagyunk, szüleink nélkül nem tudnánk életben maradni, de mégis egyik legfejlettebb, legértelmesebb időszaknak nevezném a csecsemő korszakot. Nem pedagógiai lexikont akarok csinálni blogomból, csak egy éves anyai tapasztalatom személyes benyomásait rögziteni.
Ha visszamegyek egészen az elejére akkor talán ott kell kezdenem, hogy szülés után be nem állt a szájam , mindenkivel sajnáltattam magam, hogy 14 órát vajúdtam, Boróka pedig születés után a korházban végig aludt , enni és fürdeni kelt fel. Pedig úgy ahogy én, ő is, és talán még jobban megszenvedett, hogy a világra jöjjön. Ez nem csak az én, hanem a kettőnk harca volt.
Itthon, első hetekben erőltettem az anyatejet, és egyik szopizást be sem fejeztük már kezdtünk a másiknak mert nem lakott jól. Ezt mutatta a mérleg is hisz nem fejlődőtt semmit, sőt visszaesett a súlya. Boróka jelezte is, hogy ez igy nincs jól, mert szegény kérte is nagy sírással az ételt, de mi felnőtt szülők azt mondtuk, hogy anyatej kell a gyerekünknek minden áron. Aztán Boróka kitartó volt és rádöbentett hogyha jót akarunk neki, akkor adjunk neki enni. Meg is szűnt a reggel hatig tartó sírás.
Boróka soha nem sírt fölöslegesen, vigasztalhatatlan volt amikor görcse volt, első hat hétben ez elég gyakori volt, de hat hét után mintha elmenekültek volna a görcsök, kimaradt a sírás.
Az első oltás marad emlékezetes. Újra mi, felnőttek, egy egész paracetamol kupott tettünk fel, hogy majd az oltástól ne legyen láza. Hát nem is lett láza, és a lábát sem fájtatta az injekciótól, de volt a nagy adag paracetamol kuptól olyan görcse, hogy megállás nélkül sírt.
Boróka tanított meg arra is, hogy egy babának nem a nagyágyban van a helye, hanem a kicsi ágyban. Kezdetben, az eheztető időszakban amikor tettem bele a kicsi ágyba mégjobban sírt. Igy természetesnek túnt nekem 3 hét után is, hogy velünk aludjunk. Nyugtalanul aludt velünk, mikor beletettem a kicsiágyban rendesen megnyugodott, aludt mint a bunda.
Ő szoktatott le engem az éjszakai etetésről. Többször kellett nekem jelezze, mert nehezen fogtam fel, hogy mit akar, ugyanis 8 órakor este evett, akkor még nem volt pancsi, mert 11-12 órakor lett volna az utolsó evés és akkor lett volna a fürdés. De pár alkalommal 9-10 órakor elaludt és reggel hatkor kelt fel, akkor már igazán kesőn-korán lett volna a pancsi. Természetesen én készültem a fürdésre, az éjszakai tej elő volt keszítve. Igy tértünk át a 8 órái pancsira és azóta is igy maradt.
Ölben sem sokat tarthattam, tudtomra adta, hogy kényelmetlen, jobb neki Pinokioval társalogni hátúl a nagyágyban. Én nyugodtan végezhettem a dolgom.
Hogy ringassam elalvás előtt, szóba sem jöhetett ez a változat, azt hiszem két percet nem volt összesen Boróka az ölemben lefeküdve.( kivétel két alkalommal a kocsiban elaludt és akkor az ölemben volt).
Amikor eljött a hat hónap, újra én felnőtt ültetni akartam, mert úgy írják a nagykönyvek. Boróka úgyis akkor kezdett biztonságosan ülni, amikor neki eljött az ideje, addig nem is szerette. Ez valamikor nyolc hónaposon volt, így vagyunk most az állással, menéssel, mászással. Az az érdekes, hogy nem lehetett rá erőltetni semmit, amikor akartam hogy lépkedjen, vagy álljon a százból százszor ült le. Jelezte, hogy ne erőltesd mert még nincs itt az ideje.
Hát igen ... csak tallózni tudok az év eseményeiből mert még hosszú lenne a lista ami a 365 nap alatt történt.
Boróka egy éves. Hogy milyen érzések töltenek el most? A legerősebb érzés az, hogy Ő a legszebb, a legáldottabb, legféltettebb, a legértékesebb dolog, amit az élettől kaptam. És ezért nemkevésbé vagyok hálás. Köszönöm.
A szülinapi bulin 32 tojásbólkészült a torta, mert két torta nem viselkedett jól és a kukába került, de éjfél után egy órára a harmadik, amatőr szinten első osztályú volt, és a buli résztvevői morzsát sem hagytak másnapra.