Családunk bővül!!!
Második gyerekünk, Boróka testvére 5 hetesként pocaklakóként része életünknek. Boróka határozott véleménye az volt, hogy " nem baj".
Öröm van a szívünkben, ajándék a kis családtag, hálásak vagyunk érte és mostmár minden gondolatunkban, cselekedetünkben, játékunkban ott van ő is , életünk része .
Bevallom a félelem is ott kukucskál a lelkemben, hogy hogy fejlődik odabenn, (annyi megtörtént rémhírrel találkoztam az utóbbi időben, hogy nem tudok nem rá gondolni), hogy mennyire tudok helytállni majd kétgyerekes anyaként, vajon sikerül-e kiegyensúlyozott magatartással biztonságot nyújtanom mindkettőjüknek, vajon nem fogom-e elhanyagolni egyiket a másikért, még olyan apró részleteken is elidőzők, hogy vajon az első hónapokban, hogy tudok majd Borókával a hőn szeretett patakparton sétálni.
Minden félelem mellett azonban erősebb a meggyőződésem, hogy életem kezd igazi értelmet kapni, amit a gyerekeim nevelésén kivül tettem, az mind szép és jó volt, de ez most valahogy emberibb, igazibb, maradandóbb, értékesebb.
Hiszem, hogy a maga idejében mindenre lesz energiám, hiszem, hogy az önzőséget félretéve az ők szemükkel is tudom majd szemlélni a világot, és sikerül egy olyan légkört teremteni a családban ahol majd boldogan, biztonságban , szeretetben nőnek fel.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Adjon az Ur erot es segitsen hogy tedd mindenben ammi a legjobb es egyezik Isten akarataval.
VálaszTörlésEn ahogyan ismerlek,tudom es biztos vagyok hogy mindent meg fogsz tenni ertuk ,a csaladert hogy harmoniaban nohesenek fel a gyerekek es egeszsegben.
VálaszTörlésuj ,jok a kepek !
Örülök veled. Kívánom hogy a második is egészséges szép gyermekké formálódjon benned. És egy tipp a patakparton sétálásra Borókával: Kendőbe vagy kenguruba téve a picit már pár hetesen bóklászhattok bárhol, a kezeid szabadok lesznek Boróka számára a pici meg nagyokat alszik a testközelségedben.
VálaszTörlésSzép várakozást addig is:)