Volt kömény - nincs kömény!

Nálunk a a főzés szinte kivétel nélkül este , Boróka elalvása után kezdődik.
Nem vagyok én nagy szakács, sőt bátran a gyengék közé lehet engem sorolni, bár szeretek főzni, mert örülök, ha a szeretteimnek vele örömet szerzek, tudatában vagyok, hogy ha választásuk lenne nem az én föztömet ennék.
Na, hát úgy jártam, hogy miután Boróka elalvása után végre eldöntöttem, hogy mit is főzzek holnapra :köménymagleves és zöldborsó, nagy haddal nekiláttam a munkának. Már elő is készítettem a köménymaglevesnek szükséges dolgokat, amikor eszembe jut, hogy hoppá, én ma Borókával voltam vásárolni, és mint mindig amikor hazajövünk őkegyelme leltározik a szatyorban hogy mit is vettünk. Arra még emlékszek, hogy legutóbb a köményt Boróka kezében láttam, nagyon recsegtette, de akkor valahogy nem volt nekem gyanús a dolog. Arra is emlékszek, hogy az első csomag köményt a játszószönyegről és alóla sepertem fel délután, mert természetesen kiborította és " keverünk-kavarunk"-at játszott vele, de a második tasak köményt nem emlékszem, hogy " feldolgozta" volna. Igy annak megkellene lennie valahol. Szóval a főzés első fázisa így kezdődőtt: játékok közt, asztal , szekrény alatt, szemetes kukában, azaz mindenütt kerestem a köményt. Motiválva voltam mert volt tapasztalat arra, hogy a cumit a cipőben, a szekrényalatt találtam meg, igy a köményt sem kerestem normális helyeken, hanem Boróka nyomait követtem.
Ezt kb. 30 percig folytattam. Sikertelenül. Szerintem egy komolyabb nevű levest hamarabb megfőztem volna, mint a 10 perces köménymaglevest, na de most ez volt a soron és ragaszkodtam hozzá. Az érdekes az volt, hogy nem mérgelődtem fel a kudarcomon és az eredmény egy finom foghagymás cibre lett.
Azóta sincs meg a kömény.