2010. február 11., csütörtök

Kedves, rendetlen, játékos




Nap mint nap új élmények, új felfedezések szereplői vagyunk, öröm látni azt a tisztaságot, ahogy egy gyermek látja a világot, azt a kiváncsiságot, amit az új dolgok iránt tanusit, azt a függőséget, tiszta szeretet, amit irántunk érez. Ahogy nő, kevesebb idő jut minden másra, mostmár nagy igény van a játékra, de csakis a közös játék jöhet szóba, ritka , bár van olyan is , hogy egyedül beszélget a játékaival, sétáltatja, pakolgatja őket, de nagyrészt mi is ott kell legyünk vele: az olvasás van a központban még most is ( soha nem szerettem úgyanazt a mesét sokszor elolvasni, igy a zsebem bánta meg, mert elég sok meséskönyvet vásároltam a változatosság kedvéért), az éneklés is nagy előnyt élvez ( négy éneket mostmár velem együtt énekel: kisbence, zsipp-zsupp, lánc-lánc, kecske ment a kis kertbe), sokat bújócskázunk, kergetőzünk, háton lovagolunk. A ló iránt érzett nagy szeretetet mintha a halacska felváltotta volna, akármilyen hús van előtte halacska a neve és nagy étvággyal falatozza.
Változtatnunk kellett az alvási szokásainkon is, mert két hétig az éjszakát összecseréltük a nappalllal, igy most naponta egyszeri alvás van, délben, ha néha fárasztó is, de szegény Booka nem panaszkodik.
A bili még mindig távlati álom, nem is tudom, hány hónapja nem hallottuk énekelni, de hiszem, hogy nyáron majd sikeresebb lesz a próbálkozás.
D-vitamint kellett kapjon Boróka injekcióba, mert az eddigi adag nem szivódott fel és a bordákon meglátszik a hiánya ( nem szimmetrikusok a bordái).A doktornő szerint visszaforditható ez a hiány, egyelőre két adagot kap be, majd elválik.
Még mindig rendetlen, mindent a földre dob gondolkodás nélkül.
Hihetetlen kedveskedést tanusit mindenki felé, aki szimpatikus neki, gyógyir lehet egy-egy cselekedete, mimikája sok betegségre.

3 megjegyzés:

  1. Amig olyanok nem lesztek mind a kis gyermekek semmi keppen sem lathasatok meg Isten orszagat,ez nem hiaba van megirva,puszi kicsi Boroka.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon sokat nőtt mostanában...vagy csak a haja miatt tűnik úgy,annyira édes.
    Hát üzenem a kis csontocskáknak, hogy erősödjenek meg, aztán jön a tavasz meg a nyár és akkor fájdalom nélkül is áramlik a D vitamin a kis szervezetébe.

    VálaszTörlés
  3. Erre jartam en is es kellemesen megleptek szavaid az a sok szeretet ami aramlik belolled nap mint nap Boroka irant es meg az is hogy el felejted a munka utanni faradsagot ,uj erot kapsz amikor haza mensz :)

    VálaszTörlés