

Már a szobából hallgatózva kezdődőtt a kapcsolat, úgyanis Bobby ugatására Boróka megszakítva igen fontos tevékenységét, a vacsoráját, komoly szemekkel rám nézett és várta, hogy mondjam a megszokott szöveget: "haj, vau-vau, Bobby ugat" és ilyenkor felnőtt komolysággal hallgatózótt mindaddig amig Bobby be nem fejezte társalgását a hallgatózóval ...
Aztán amikor a medveéletmódot megszakítottuk, és kikerültünk a tavasznak köszönhetően az udvarra, fölösleges lett volna a fáradozásunk, hogy Borókát bemutassuk Bobbyinak és fordítva, hisz a két barát egymáson felejtette a szemét, biztos beszélgettek valamiről, mert Boróka keze-lába járt, Bobby meg mosolyogva csóválta a farkát. Ez azóta is igy van, valahányszor találkoznak, annyiban fejlődött a kapcsolatuk, hogy Boróka mostmár nemcsak a kezével-lábával társalog, hanem amig látja Bobbyt megállás nélkül magyaráz, kiabál, mesél , az meg alig várja, hogy végignyalhassa kedvencét. Ezt meg is tehette, hisz Zsolt, lehetőséget adott erre, amit persze mindkét fél ki is használt maximálisan!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése