Megérkeztem!!!

Nem szeretnék visszafele mesélni, ugyanis a blog létrejöttekor ( köszönöm Rozi) Boróka 7 hónapos, röviden az eddigiekról, inkabb képekben: 2008 szeptember 5-én 12,40 órakor , hosszas vajúdás után, 3,20 kg-al, 52 cm hosszal érkezett a világra. Csalódásomra a doktorom nem mutatta meg nekem, csak miután elvégezték a szokásos műveleteket.
Szerintem nemcsak én de főleg Boróka fáradt el a szülésben, ezt bizonyítja az is, hogy amíg a korházban voltunk folyton aludt, már a nővérek is csodálkoztak, hogy fürdéskor is fel kellett ébresszék, nem zavartatta magát, pedig mellette volt két rroma gyerek, akik folyton sírtak.Életemben annyit nem néztem az órát , mint ott a korházban, vártam a 6,9,12,3,6,9,12 órát, lestem az ajtót, hogy mikor jönnek a nővérek, hogy a kicsi ablakon kiadják. Húztam az időt a visszaadásnál, sokszor már haragudt a nővér, jogosan, mert késleltettem a munkájukban azzal, hogy akkor tettem Borókát a másik mellre, amikor vissza kellett volna adni. Leírhatatlan az az érzés, amikor kezedben tarthatod gyermeked, azt sem tudtam első napokban, hogy fogjam, hogy minél közelebb legyen hozzám,nagyon nem is ölelhettem meg, mert törékeny volt, de másképp, hogy tudtam volna kimutatni érzéseimet, amelyeket nem lehetett kordában tartani.
Harmadik éjszaka történt meg, hogy szopizás közben elaludt, annyira, hogy nem lehetett felébreszteni és miután a nővér elvette tőlem, rövid időre keserves sírással jelezte éhségét. Bár gyermekem nem volt veszélyben, mégis éreztem, hogy ha a nővér nem adja újra ki, hogy Boróka szopizzon, megszakad a szívem. Ez volt Boróka első sírása, ami az anyaság szép, de féltő, aggodalmaskodó érzését erősítette meg bennem, és hozott létre bennem egy új, más tartalommal telített új világot.